TISZApART Mozi

A Templom út mentén, a Szolnoki Galéria szomszédságában álló TISZApART Mozi azon kevés kulturális intézményünk egyike, hol minden korosztály megtalálja a számítását. Épülete emlékkönyvének első bejegyzéseit a helyi zsidóság városban történt letelepedésével egy időben keltezték.

Hivatalosan az első szolnoki izraelita vallású személy, Hay Ignác tímármester és vegyeskereskedő a családjával 1841-ben telepedett le városunkban, aki a közeli Abonyból költözött ide. Az ő példáját követve számos zsidó család érkezett Szolnokra, 1850-ben már népes zsidó hitközség is alakult. Első, ortodox zsinagógájukat 1855-ben építtették fel a Csarnok utcában, a neológ templomot pedig 1899-ben szentelték fel a Tisza partjánál.

A TISZApART Mozi épületének elődje, a zsidó hitközség kultúrháza és imaterme a Templom út 4. szám alatt épült meg 1932 és 1935 között. A romantikus épület tervezői Böhm és Hegedűs műépítészek voltak. A második világháború után a hitközség még egy ideig használta az épületet, de a megfogyatkozott közösség már nem bírta fenntartani az intézményt.

Az épületet az 1950-es években államosították, eleinte Móricz Zsigmond Művelődési Ház néven kulturális intézmény volt. Miután a kommunista propaganda akkori legszélesebb bázist elérő terepei a mozik voltak, az épület egy részét filmszínházzá alakították, noha a városban akkor már működött kettő is. Az első film, melyet 1955. március 4-én pénteken vetítettek e moziban, a Makk Károly rendezte Liliomfi volt.

A filmszínház a rendszerváltást megelőzően úgynevezett utánjátszó mozi volt, az új filmeket itt mindig csak később láthatta a közönség. A város látogatottabb filmszínházai elsősorban a Vörös Csillag, másodsorban a Tallinn voltak. Kezdetben egytermes, erkélyes moziépület volt, majd 1980-ban bővítették ki háromtermessé. De nem azért, mert olyan sok nézője lett volna, épp ellenkezőleg! Hanyatlani kezdett, az üzemeltető pedig előre menekült…

A mozgókép-vetítőt a rendszerváltás óta a Tisza Mozi Kft. üzemelteti, a Demeter István ügyvezető által gondos kezekbe került mozit több alkalommal felújították, átalakították.

A 2013 év elején a filmvetítés a hagyományos szalagosról digitális technikára állt át. Ugyanebben az évben állami támogatás segítségével 3D-s film vetítésére is alkalmas berendezést vásárolt az üzemeltető. A TISZApART Mozihoz kapcsolódnak – váltott évenként – a nemzetközi képzőművészeti, később a tudományos filmszemlék.

A Tisza látogatottságában és népszerűségében még az időközben megszűnt Vörös Csillag és Tallinn mozikat kiváltó, globális multiplexként üzemelő belvárosi Cinema City-t is lekörözi. A hangulatos közösségi tér a filmkínálatán túl kulturált poharazgatások mellett kiállításoknak, közönség-találkozóknak, pódium-beszélgetéseknek ad helyet. Továbbá miután a Szolnoki Galéria főbejárata előtti területre kinyitották a mozit, a 2018-tól Múzsák terének nevezett „kerthelyiségben” rendre koncerteket szerveznek, az épület falára szerelt óriás LED-fal által pedig szabadtéri filmszínházat hoztak létre az üzemeltetők.

Mindeközben az épület utcai szárnyában még ma is „él” a múlt, létezik az izraelita imaterem…

MEGNEVEZÉS

TISZApART Mozi

KATEGÓRIA

Kulturális értékek

KAPCSOLAT

Cím: Szolnok, Templom út 4,

Telefon: (06 56) 424 910

TUDTAD?

A TISZApART mozi legnagyobb szabású rendezvénye az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál és Nemzetközi Filmszemle, amely páros években képzőművészeti, páratlan években tudományos témájú alkotásokat vonultat fel, ráirányítva városunkra a filmes szakma érdeklődését.

ISMERD MEG TOVÁBBI ÉRTÉKEINKET: