Szolnoki Szigligeti Színház

A Szolnoki Szigligeti Színház– avagy ahogy az intézményt Balázs Péter igazgató a Szolnoki Értéktár kincsei közé beajánlotta, a „Tisza-parti Thália” – 2022-ben jeles jubileumához érkezik. Igazolt históriás emlékek szerint a városban épp 200 évvel ezelőtt, 1822 telén volt az első színielőadás, Szilágyi Pál utazó társulata jóvoltából.

A Szolnokra érkező vándortársulatoknak 1860-ig egy kisebbfajta pajta adott otthon. Sipos Orbán alispán kezdeményezésére 1879 októberében megalakult a Szolnoki Színügy-Gyámolító Egylet, más néven színügyi bizottság, melynek feladata volt, hogy a színjátszáshoz a minőségibb feltételeket megteremtse, helyet, szállást biztosítson. Az előadásokat akkor már a Scheftsik-kertben épült faszínházban tartották, amit más alkalomkor táncteremnek is használtak. A faszínházat hamarosan felváltotta egy kőépület, melyet 1894. április 25-én avattak fel. Ezt azonban csendőrlaktanyának nevezték ki, így ismét nem volt állandó helye a színháznak. Csupán az a döntés volt meg, hogy a városnak mégiscsak kell egy kőszínház. Az építkezés megkezdődött…

A Spiegel Frigyes és Englerth Károly budapesti műépítészek által megtervezett épületet Bede Antal szolnoki építész vezetésével „húzták fel”. A Szolnoki Városi Színház épületét 1912. április 20-án avatták fel ünnepélyesen. A nyolcszáz főt befogadó kőszínházat a világháborúk nem kímélték. A román csapatok ágyúitól megsérült épületet csak az 1926–27-es években sikerült némileg felújítani. Később, a szövetségesek által elkövetett 1944-es szolnoki szőnyegbombázáskor az állaga tovább romlott, egy darabig teteje sem volt, de újabb és újabb javítások mellett azonban működött. Az 1912-es hanyag kivitelezés és a rossz minőségű építőanyagok miatt a már korábban is eleve pusztulófélben lévő színház épülete 1960-ra már olyan állapotban volt, hogy teljes rekonstrukciójára várt. Az átépítést 1963-ban fejezték be, az új korszakot Szigligeti Liliomfi-ja nyitotta meg. Ám 1989-ben ezt az épületet is életveszélyessé nyilvánították.

A mostani formáját elnyerő színházat 1990. április 11-én avatták fel. Jelenleg egy többmilliárd forintos kormányzati támogatás mellett újabb nagy felújítás alatt áll. Az átépítés nem csupán a külcsínt és a belbecset érinti; a legmodernebb látványtechnológiával szerelik fel a Szigligetit.

A Szigligeti Színház színi-körzeti beosztással, befogadó színházként működött egészen 1954-ig. Ekkor önálló társulata alakult, a színház pedig felvette Szigligeti Ede nevét. Első igazgatója Keres Emil volt.

A Duna Televízió 2007 óta közvetíti határon túlra is a Szigligetiből szilveszteri gálaműsorát. A színház épületével szemben 2010-ben megépült a 70 fős stúdiószínpad, a Szín-Mű-Hely. A teátrum 2010 óta szervezi a helyi diákok számára az Ádámok és Évák Ünnepét.

MEGNEVEZÉS

Szolnoki Szigligeti Színház

KATEGÓRIA

Kulturális értékek

KAPCSOLAT

Cím: Szolnok, Táncsics Mihály u. 20.

Telefon: (06 56) 342 633

TUDTAD?

2021-től Barabás Botond Jászai Mari-díjas magyar színész a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

ISMERD MEG TOVÁBBI ÉRTÉKEINKET: