A Verseghy Ferenc Könyvtár helytörténeti gyűjteménye

A Verseghy Ferenc Könyvtár jogelődje, a Szolnok Városi Könyvtár megalapításának gondolata 1904-re nyúlik vissza. Hild Viktor (1855–1929) muzeológus és hírlapíró a Független Lap című helyi lapban fejtette ki egy közgyűjtemény felállításának fontosságát. Az ő érem- és könyvadománya, valamint Kautz Károly cipészmester ezer kötetes hagyatéka alapozta meg 1933-ban a Szolnoki Könyvtár és Múzeumegyesület megalakulását. Ezt követően, 1934. november 11-én dr. Balogh Béla (1890–1947) reálgimnáziumi tanár vezetésével nyílt meg Szolnok Város Közkönyvtára és Múzeumi Gyűjtőhelye a városháza mellett álló Táncsics utcai bérház alagsorában.

Az intézmény állománya további adományokból és hagyatékokból gyarapodott az 1940-es évek elejéig. A második világháború során azonban a gyűjtemény és a berendezés nagy része megsemmisült. 1948. május 1-jén Kaposvári Gyula (1916–1998) kapott megbízást a könyvtár és a múzeum ideiglenes vezetésére. 1951. január 1-jén a már önálló Városi Könyvtár igazgatója Thoroczkay Rudolfné (1919–2009) lett. 1952. november 6-án a Városi Könyvtár és a Körzeti Könyvtár egyesítésével létrejött a Megyei Könyvtár. Vezetésével a Körzeti Könyvtár korábbi igazgatóját, Illek Józsefet bízták meg. A Szolnok Megyei Könyvtár 1954. április 2-án vette fel Verseghy Ferenc (1757–1822) tudós-költő nevét.

A Verseghy Ferenc Könyvtárban az 1952-es megalakulása óta folyik helyismereti munka. A gyűjtemény gyűjtőkörébe tartozik minden olyan dokumentum, amely Jász-Nagykun-Szolnok megyére és polgáraira vonatkozó információt tartalmaz. A könyvtár gyűjti a helyi kiadású, helyi nyomdák és helyi szerzők által előállított és írt kiadványokat. A helyismereti információ iránti kérések nagyobbik része a tudományos kutatómunkával, lakóhelyünk történelmével, régészetével, néprajzával kapcsolatos. De olyan kérdésekhez is segítséget nyújt a gyűjtemény, mint az iskolai oktatás, a honismereti mozgalom, művészeti és publicisztikai tevékenység, mindennapi és közéleti tájékozódás, idegenforgalom, turizmus, valamint a családfakutatás. A könyvtár névadója, Verseghy Ferenc emlékére műveiből és a róla szóló dokumentumokból különgyűjteményt állítottak össze, mely könyvritkaságokkal is várja a könyvtárhasználókat.

A Helyismereti gyűjtemény napjainkban az egyik legfontosabb állományrésze a megyei könyvtárnak, a kutatók számára is jól használható helytörténeti szakkönyvtárnak tekinthető. A 60 éves, megyei vonatkozású gyűjtemény különböző dokumentumtípusainak digitalizálása 1997-ben kezdődött. A Verseghy Ferenc Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye az unikális megyei tartalom miatt hiánypótoló szolgáltatásnak tekinthető, amely kiegészíti a társintézmények (múzeum, levéltár) adattárait.

A helyismereti állományrész nemcsak a dokumentumtípusok sokszínűségével tűnik ki, hanem a bibliográfiai feltárás mélységével is. A többszerzős kötetek és évkönyvek tanulmányai, valamint a megyei vonatkozású sajtófigyelés cikkanalitikái is leírásra kerülnek a könyvtár katalógusában. A könyvtár 1997 óta integrált könyvtári rendszert használ, amelybe kezdetektől beépítette a helyismereti információk feldolgozását is. A könyvtárosok kiadványok összeállításával, rendhagyó helyismereti foglalkozások szervezésével népszerűsítik a gyűjteményen keresztül a megye kulturális értékeit.

A Verseghy Ferenc Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye egyedülálló, amely a teljességre törekedve gyűjti a Jász-Nagykun-Szolnok megyére vonatkozó információkat. A 60 éves gyűjtemény a 21. század kihívásainak megfelelve folyamatosan bővíti elektronikus tartalomszolgáltatásait is.

MEGNEVEZÉS

A Verseghy Ferenc Könyvtár helytörténeti gyűjteménye

KATEGÓRIA

Kulturális értékek

KAPCSOLAT

Cím: Szolnok, Kossuth tér 2.

Telefon: + 36 56 510 110

TUDTAD?

A névadó Verseghy Ferenc Szolnokon született költő, polihisztor, műfordító, irodalomszervező, nyelvész, énekes, hárfás és zeneszerző volt.

ISMERD MEG TOVÁBBI ÉRTÉKEINKET: