Tudják-e, mit is jelent a „partos” szó? Nos, a lexikon szerint dombokban, partokban bővelkedő helyet jelöl. Szolnoknak ugyan több, dombokban, partokban bővelkedő helye is van, ám csak egyet, azt, ahol egy kápolna is épült hajdan, nevezi a köznyelv „partosnak”. A szolnoki Partos kápolna múltjáról annak a Kósa Károly helytörténésznek a kutatásait hívtuk segítségül, akinek a megyeszékhely elmúlt emlékeit felelevenítő honlapja maga is bekerült a Szolnoki Értéktárba.

A szolnoki vasútállomástól nyugatra áll egy kicsiny kápolna. Még a helybeliek közül sem mindenki ismeri, pedig a műemlék jellegű épület a város legrégibb építészeti emléke, mely ma is épen tölti be szerepét a róla elnevezett városrész kertes házai között.

Sarlós Boldogasszony szentélyét egy Kilian nevű kegyes német építtette Leslie Vilmos váci püspök 1717. október 12-én kelt engedélyével. Az egykori puskapormalom dombján álló – no, ezért „partos” – kápolnát 1799-ben újjáépítették a város közköltségén. Sokáig ezt az évet tartották az építés idejének. A műemlékjegyzékek is innen számították keletkezését. Ekkor öntötték harangját, melyet csak 1814-ben szenteltek fel. Oltárképét egy gyöngyösi festővel készíttette el Lendvay Mátyás szolnoki főbíró. Jelenleg az 1955-ben Hubay Gyula által festett másolat áll az oltáron, míg az eredeti kép helye ismeretlen.

Az egyre leromlottabb állapotba került kápolnát 1869-ben felújították, és a zsindelyeket is kicserélték. 1870. július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján az adakozó hívek sokaságának jelenlétében került sor az újraszentelésre. 1856-ban állítottak először feszületet a bejárat elé. Ezt a fakeresztet 1929-ben kőre cserélték, mellé a két latorét állítva. 1940-ben újra, majd nyolc év múlva ismét felújításra szorult a kápolna. Ez utóbbiról a megyei lap 1948. június 5-i száma adott hírt: „A hercegprímás a demokrácia ellen uszít, a dolgozók kápolnát javítanak” címmel: „…nemcsak az idők vihara, hanem három ízben: 1848-ban, 1919-ben és 1944-ben a magyar nép ellenségeinek ágyúi is rombolták. A IX. kerület kisemberei, vasutasok, postások, munkások, az Ugarban lakó parasztság közösen összefogtak, hogy megmentsék a súlyosan rongált, történelmi emlékű kápolnát a pusztulástól. A munkában segítségükre voltak a Cukorgyár, a Tiszavidéki Gőzfűrész, a Kórház, a Máv Fűtőház és Osztálymérnökség üzemi bizottságai is. Kívül-belül tatarozták, a harangtornyot kijavították. Vasárnap, május 30-án ünnepélyes istentisztelet keretében áldotta meg a hívőknek átadott kápolnát P. Szabó Polikárp ferencrendi plébános. Beszédében köszönetet mondott a Magyar Dolgozók Pártjának és az áldozatkész munka minden résztvevőjének, akik lehetővé tették, hogy a régi emlék kijavításával a környék lakossága részt vehessen az egyházi ájtatosságokon…”.

1950. január 25-én még Budapestre és Vácra utazott Szabó Polikárp a kápolna nagyobbításának megbeszélésére. Egy év sem telt el ezután, s zordabb idők jöttek. A ferences rendet feloszlatták, kevés pap maradt a városban. E szent helyet is csak a legkitartóbb hívek látogatták. A rendszerváltoztató szelek hoztak új életet a „Puskaporos halomra” is. Az éledező görög katolikus közösség kapta meg a templomkát, mely az általuk végzett újabb renoválás óta régi szépségében tündököl. A tetőszerkezet faanyagát Máriapócsról, az 1991. évi pápalátogatásra emelt tábori oltárból kapta az egyházközség.

A kápolna mai Sarlós Boldogasszony-búcsúi méreteiben és külsőségeiben szerények, ám annál bensőségesebbek.