Szolnok, de még Zounok sem volt, amikor réges-régen, úgy a miocén kort követő pliocén kor alsó korszakában, hozzávetőlegesen 12 millió évvel ezelőtt beköszöntött a pannóniai kor. A mai Kárpát-medence területén egy nagy kiterjedésű beltenger állt. Napjaink tudósai ma ezt Pannon-tengernek, Pannon-tónak nevezik. A pannóniai korban a különböző tektonikai mozgások miatt ez a tenger folyamatosan süllyedt, közben az Alpok és a Kárpátok emelkedtek. A hegyek lábairól lezúduló folyamok – köztük az ős-Duna is, mely akkor keresztülszelte az Alföldet – fokozatosan töltötte fel a talajréteget. Olyannyira, hogy a pleisztocén kor végére szárazzá vált ez a rész, de a lerakott homokban eltározódott a víz.

A jelenkor embere, esetünkben a szolnoki városlakók ivóvízként a 19. század legvégéig a tiszai/zagyvai „merigető” helyekről hordták a vizet. Az életszínvonal minőségének változása azonban akkortájt kikényszerítette, a vízkútfúrás fejlődése pedig lehetővé tette az egészséges ivóvizet biztosító artézi kutak fúrását. Így került sor 1894-ben a Kossuth téri, 1895-ben pedig az Eötvös téri kutak megfúrására. Ám a kutak nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért a 20. század elején kiépült a felszíni vízmű. Majd’ száz évvel később azonban egymás után épültek ki a közkifolyós kutak.

Manapság Szolnok területén 10 közkifolyós kút van. Ezek közül kilenc a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok kezelésében van, egy pedig a Tisza Szállóhoz tartozik. A szakma a harminc fok feletti vizeket hívja termálvizeknek. A szolnoki közkutak közül kettő az, ami bőven meghaladja ezt a hőfokot, a Tisza Szállóé és a Szolnok ispán körúti, ami közel 700 méter mélyről tör a felszínre. A többi tipikus ártézi víz.

A legidősebb – és egyben legmélyebb – a Tisza Szálló kútja. A Verseghy parkban lévő, 1972-ben fúrt, 948 méteres kút nem azonos az 1928-ban létesített eredeti kúttal. A mai, a szálló gyógyfürdőjét is ellátó, gyógyvíz minősítésű kút a 819,7 és 915,4 méter közötti, felső-pannon korú homokrétegekből nyeri az 54 Celsius fokos nátrium-hidrogénkarbonátos jellegű vizet, amely jótékony hatással bír a savtúltengéses panaszokra. Az 1982-ben létesített, 352,6 méteres Eötvös téri kút ugyancsak nem azonos az 1895-ben fúrt eredeti kúttal. Ez a kút is a pliocén végi, nagyjából 300–330 méter között települő ős-Duna homokokat szűrőzte be. A 27 fokos víz minőségére a nátrium-hidrogénkarbonátos jelleg a jellemző, viszonylag kevés kalcium és magnézium sóval, és szintén kevés kloriddal. Két évvel később készült el a Széchenyi lakótelepi 350 méteres kút, amely vizének minősége az elemzések szerint nagyon hasonló az Eötvös téri kútéhoz. Néhány év szünet után 1989-ben döntött ismét kútfúrás mellett a város: a Zagyva parton, a Szolnok ispán körúton. A tervezett mélységben nem találtak megfelelő minőségű vizet, ezért a 680,0 és 699,1 méter közötti, felső-pannon korú homokrétegek bekötése mellett döntöttek. A kitermelt víz hőfoka 46 Celsius fokos, a víz minősége pedig eltér a langyos vizű, „350 méteres” kutakétól.

1992-ben két kút fúrásával tovább folytatódott a munka: a Tószegi úton a Famunkás emlékműnél, valamint a Tallinn városrészben, a Puskás Tivadar út végén. 1994-ben Szandaszőlősön, 1995-ben a Kertvárosban, 1997-ben pedig a Pletykafaluban létesített kutat a város. A Kőolajkutató Rt. által 1996-ban fúrt és a Hant úton közkifolyóra is üzemeltetett kúttal együtt a város valamennyi körzetében elkészültek a kutak.