A Koronghi Lippicheknek – apának és fiának – a (vár)megye fejlődése érdekében tett ténykedését nem könnyű egyetlen lapon összesíteni. Ha csupán azon hivatali tisztségeiket, illetve civil szervezetek sokaságának elnöki posztját, melyeket egyenként is betöltöttek, felsorolnánk, nos, arra külön fejezetet, talán külön albumot is nyithatnánk.

Lippich Gusztáv 1848. szeptember 4-én született Szelevényen, az akkori Heves és Külső-Szolnok vármegyében, római katolikus vallású, nemesi, tekintélyes birtokokkal rendelkező családban. Középiskoláit Budán az állami, Kecskeméten a kegyesrendiek gimnáziumában, a hároméves jogakadémiát Kecskeméten, majd Egerben végezte. Tanulmányainak elvégzése után Heves és Külső-Szolnok vármegyében – a szolnoki törvényszéknél – tiszteletbeli, később valóságos jegyző, majd az ügyvédi oklevél megszerzése után (1873) Szolnokon nyitott ügyvédi irodát, és telepedett le a városban.

A német és francia nyelven is beszélő, széles látókörű, művelt embernek leírt Lippich 1877-től volt tagja a törvényhatósági bizottságnak. 1893 és 1899 között a vármegyei gazdasági egylet (amelynek alelnökeként is tevékenykedett) által alapított Szolnoki Mezőgazdasági Takarékpénztár vezérigazgatója volt. Nevéhez fűződik a Takarékpénztár századfordulón tervezett és átadott (1900) szecessziós palotája az Arany János utca és a Kossuth Lajos utca sarkán.

Az uralkodó Lippich Gusztávot 1899-ben nevezte ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává. Aktív közéleti tevékenységet folytatott: felügyelőbizottsági tagja volt a Hungária Gőzmalom Rt-nek, a Tiszavidéki Takarékpénztár ügyésze, elnöke volt a szolnoki Vármegyei Kaszinónak, a Dalegyletnek, a Főgimnáziumi Tanuló-segítő Egyesületnek és az 1901-ben alapított Tisza Evezős Egyletnek is.

Az első ügy, amellyel foglalkozott, és amely tulajdonképpen végigkísérte Lippich főispánságát, a vármegyei kőúthálózat kiépítése volt. Hosszas előkészületek után kezdődhetett el a századfordulón a vármegyét érintő, mintegy 300 kilométernyi út építése. Lippich Gusztáv mégis legmaradandóbb, legnevezetesebb alkotása az 1902 nyarán átadott Szolnoki Művésztelep volt. A telep létrejöttéért majdhogynem házalt, az összegyűjtött adományok pedig sikerre vitték fáradozását. Nevéhez fűződik a vármegyében létrehozandó cukorgyár alapítása is: a Szolnoki Cukorgyár Rt. 1912-ben alakult meg, és 1914-ben került sor a gyár átadására.

1916. november 6-án hunyt el Szolnokon, temetésére 9-én került sor Szajolban.

Lippich István (Szolnok, 1881. július 9. – Szajol, 1946. március 28.), Lippich Gusztáv fia, földbirtokos, jogász, politikus, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja. Szolnoki középiskolai tanulmányai befejeztével (1899) elvégezte a Budapesti Kereskedelmi Akadémiát, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultását is. 1905-ben már Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatási gyakornoka, majd 1906 júniusától aljegyző. 1914-ben az I. honvéd huszárezredbe vonult be, majd 1916 júniusáig az orosz és az erdélyi frontokon harcolt. 1919 őszén választották meg a vármegye másodfőjegyzőjévé, később kormánybiztos-főispánjává is. A Tanácsköztársaság alatt letartóztatták. 1920. június 21-én menesztették hivatalából, de már októberben vissza is került főispáni székébe. Lippich István a Szolnoki Művész Egyesület igazgatójaként is működött, és édesanyja révén Szajolban komolyabb birtokkal rendelkezve a Mezőgazdasági Takarékpénztár és a Vármegyei Tejszövetkezet alelnöke is volt.

1946-ban hunyt el, Szajolban helyezték örök nyugalomra.