Szolnok a gulyás fővárosa (is). Ezt a „címkét” az az 1999-es kezdeményezés ragasztotta a jászkunsági megyeszékhelyre, amely az első Szolnoki Gulyásfesztivál megrendezését jelentette.

„A magyar ételek szeretetét a gyermekkoromból hoztam, ezért is fogtam neki saját ötlet alapján az I. Szolnoki Gulyásfesztivál szervezésének 1999-ben, amely nagy sikert aratott. Azóta ez a rendezvény az ország egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát” – foglalta össze a rendezvény megszületését annak alapítója, Csányi Sándor gasztronómiai szakember, szolnok-abonyi „Gulyáskirály”.

Kósa Károly helytörténész azonban kutatott és talált egy igen hasonló indíttatású, múlt évszázad eleji történetet, melyet a Szolnoki Értéktárban jegyzett honlapján is közzétett. Aszerint 1935-ben egy idős juhász, Farkas Gábor elhatározta, hogy összekürtöli „kollégáit” egy ünnepi alkalomra. Elgondolásának megvalósításához társakat is talált Szintay-Major József és a szolnoki Blahó József személyében. Valószínűleg a tárogatót is mesterien kezelő Blahó személye volt döntő abban, hogy a Nagykunsági Pásztortalálkozó helyszínéül Szolnokot választották.

A nagyszabású terv szerint 1935. szeptember 22-ike délelőttjén az ünnepség résztvevői teljes díszben felvonulnak a plébániatemplomba, ahol szentmisét hallgatnak. Utána a menet kivonul a Móric-ligetbe (a mai Tiszaligetbe), ahol a pásztorharangok, kolompok és csengők jeladására a pásztorok négyes szövetségének eskütétele következik. A nagykunsági pásztorok ugyanis négy csoportot alkotnak: csikósok, gulyások, juhászok és kondások. Ez a négy pásztornép Szolnokon megalakítja a szövetséget, s egyben fogadalmat tesznek, hogy minden év június 18-án szentmisét hallgatnak a tartózkodási helyükhöz legközelebb eső templomban, továbbá, hogy minden évben megtartják az országos pásztornapot.

Az ünnepség azután a szép terveknek megfelelően kezdődött. Öt–hatszáz napbarnított arcú, szakállas juhász, subás gulyás és csikós, pruszlikos, aranyozott sulyomkoszorús lány vonult végig a városon. Ezzel komoly érdeklődést váltottak ki, s a népvándorlás egész nap tartott a Móric-liget felé. A ligetben falusi specialitásokat árusítottak a földre terítve vagy kis asztalokon: árvalányhaj, sulyomkoszorú (méregdrágán, 1 pengőért), gyümölcsök, frissítők. Szerencsejátékot is lehetett játszani: egy gyűrűvel az üveg nyakát kellett elkapni. Közben lobogó tüzek felett készültek az ételek. A kellemes forróságban folyt az ital, szólt a zene, kezdődtek a táncok.

A korabeli sajtó igen lelkesen számolt be a készülődésről, ám a megvalósításról hűvösebben szólt. Úgy tűnik, hogy az idős pásztorok kezdeményezése nem váltotta be a vérmes reményeket, így (akkor) el is maradt a folytatás.

Nem úgy, mint az ezredforduló táján elindított újabb kezdeményezés. A Szolnoki Gulyásfesztivál ráadásul már nem csupán egy napra szóló mulatság, mint volt ez anno, a Nagykunsági Pásztortalálkozó esetében. Az utóbbi években már nem is kettő, nem is három, de már négy és öt napra való szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek, kulturális- és sportprogramok sorakoztak a menüben. Amely ráadásul nemzetközivé lett Szolnok testvértelepüléseinek, illetve a szervezők határtalan lelkesedésének és kapcsolatainak köszönhetően.