„Mert a kinek bölcsője ott ringott egy erdőkoszorúzta tó bűbájos partjain;
akinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zugó fái közt és a kinek sebzett lelke oly’ édes enyhülést talált távoli vidékek mythoszi ege alatt magasba nyuló százados erdők mélyén;
aki a természet szépségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni;
annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt
berkeknek kell támadniok, hova áhitattal közeledjék az utas; hol a fáradt vándor a nap heve ellen enyhelyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek!Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk!”.
A fenti idézet Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 71544/I/1-a számú 1898. november 19-én kelt rendeletének egy részéből való. S hogy ki a liget névadója? Azontúl, hogy Erzsébet? Nos, ő Sisi.
Azaz Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, németül: Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach – (München, 1837. december 24. – Genf, 1898. szeptember 10.) Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja (1854–1898), Ferenc József felesége. Az Erzsébet-emlékfák, vagy másik nevükön az Erzsébet-fák/Erzsébet ligetek Sisi magyar királyné tragikus halála után az Osztrák–Magyar Monarchia területén a királyné tiszteletére ültetett fák, facsoportok, esetenként bokrok köznépi elnevezése.
A fák ültetését a fent említett paragrafus rendelte el. A rendelet kitért a telepítendő fafajok meghatározására is. Ezek közt a tragédia okán az amúgy is a szomorúsággal, a bánattal társított jelentéssel bíró szomorú bükk, szomorú kőris, fűzfafélék, valamint az uralkodónő kedvelt fafajtái közül a tölgyek, fenyőfák, valamint további hosszú élettartammal bíró fajták fáinak ültetését részesítették előnyben.
Az Osztrák–Magyar Monarchia területén minden idők legtöbb emlékfáját 1899-ben ültették a meggyilkolt Erzsébet királyné emlékére. A korabeli földművelésügyi miniszter felhívására a telepített fák, bokrok, cserjék száma 1899-ben meghaladta a hárommilliót. Kis túlzással úton, útfélen Erzsébet ligeteket, Erzsébet-kerteket, fasorokat, parkokat, sőt egész erdőségeket létesítettek.
Szolnokról a Tisza jobb oldali partjának gátján, északi irányba Nagykörű felé, a 76+300 gátkilométernél, a volt fokorú pusztai gátőrháznál egy csoportban látható 14 darab tölgyfa. A fákat az elbeszélések alapján az akkori rendelet hatására a Közép-Tiszai Ármentesítő Társulat ültette. Az emlékhely a Tisza-menti galériaerdőkbe simuló foltja, maradék rejtett emléke a Monarchia romantikára hajló kultúrájának.
A régmúltat idéző tölgyfáknak a Szolnoki Értéktárba történő beemelésével jelent és jövőt is szolgáltatunk…
TUDTAD?
ISMERD MEG TOVÁBBI ÉRTÉKEINKET:
