A múlt századelőn Pilczer Sándor, a Magyar Általános Hitelbank szolnoki gabonakirendeltségi vezetője gondolt egyet magában, s a Holt-Tiszán rendezett egy nagyszabású úszóversenyt. A rendezvény sikerén felbuzdulva 1921-ben megalakította a Szolnoki MÁV úszószakosztályát, mely elgondolás megteremtette a helyi vízilabdasport alapjait is.

Az ötvenméteres szabadtéri medencét a Véső úton 1926-ban kezdték el kiásni, 1928. november 18-án pedig már erről cikkezett a Nemzeti Sport: „Amit a nagy Budapest tanulhat a kis Szolnoktól: a Szolnoki MÁV az ország első egyesülete, amelynek saját uszodája van!”. A Szolnoki MÁV uszodáját ünnepélyesen 1929. június 16-án avatták fel, amely végtére beindította a város vízisport-életét.

Az 1933. augusztus 6-án Szolnokon az akkorra már két és félezer négyzetméterrel kibővülő sportlétesítményben megrendezett Országos Vasutas Liga úszóverseny és vízipóló-döntő egyaránt a MÁV sikerét hozta. Szolnok egy csapásra a hazai úszó- és vízipólósport vidéki fellegvára lett. A város második világháborús bombázásai a MÁV sporttelepet sem kímélték. Az uszodában a vízszolgáltatás vontatottan haladt, de a számos nehézség ellenére az úszó- és vízilabdaedzések tovább folytak.

Döntő változást hozott, hogy a városnak 1949. május elsejétől újabb uszodája lett. Ekkor avatták fel a Tisza partján a Damjanich Népuszodát. A város központjában létesített „Dami” jelentősen megváltoztatta a város úszósportjának arculatát. A legjobb úszók és vízilabdázók a MÁV-tól átkerültek a várost reprezentáló Szolnoki Dózsa ’50-ben alakult úszó- és vízilabda-szakosztályába. A megmaradt úszókkal és vízilabdázókkal ugyan tovább élt a MÁV szakosztálya is, ám ezt követően vízisportjának legkiemelkedőbb teljesítménye az volt – Gulyás János úszómester hajdani dokumentációja szerint –, hogy 1950 és 1985 között több mint harmincezren tanultak meg itt úszni. A MÁV úszó- és vízilabda-szakosztálya 1985-ben szűnt meg.

A dicsfény és a nagyobb érdeklődés is átkerült a Damiba. Már a kezdeti évek sikerekkel szolgáltak. A pólósok ’51-ben a 4. helyezést érték el. ’52-ben – első szolnokiként – Hasznos Istvánt beválogatták a nemzeti csapatba, amely vele együtt a helsinki olimpián aranyérmes lett. A Dózsa ’54-ben veretlenül magyar bajnok lett, ’55-ben újabb két szolnoki lett válogatott, Kanizsa Tivadar és Boros Ottó személyében. Utóbbiak az 1956-os melbourne-i olimpián ötkarikás bajnokok lettek. Az ’57-es év hozta az újabb magyar bajnoki aranyat, majd az ’58-as újabb magyar bajnokság megnyerése mellett a Dózsa három játékosának, Borosnak, Kanizsának és Pintér Istvánnak Európa-bajnoki címet is tartogatott.

A későbbiekben magyar bajnoki címek, dobogós helyezések, Magyar Népköztársasági Kupa-aranyak, hazai és külföldi tornagyőzelmek, a mai napig a nemzeti csapatba beválogatott helyi kötődésű vagy ideigazoló szolnoki pólósok sora, a velük a nemzetközi porondon elnyert világ-, Európa- és olimpiai bajnoki címek, fényes érmek bizonyítják, hogy a megyeszékhelyen dicsőséges múltja, jelenkori létjogosultsága és reményteljes jövője van a sportágnak.

A több névváltozáson is átesett, kilencszeres magyar bajnok, hatszoros kupagyőztes klub – jelenleg ismét Szolnoki Dózsa – a 2016–17-es évadban történelmet írt: megnyerte a magyar bajnokságot, a Magyar Kupát, a hazai Szuperkupát, a Bajnokok Ligáját és a nemzetközi Szuperkupát.