Szandai rét

A Szandai rét számos ritka és védett növényével, különleges társulásaival hívta fel magára a természetkedvelők és a környezetvédők figyelmét. Illetve ez a terület vált Szolnok és környéke egyik kevéssé ismert, ugyanakkor annál inkább értékes területévé.

Májusban a reptér felőli oldalon több ezer védett korcs nőszirom és réti iszalag bontja virágait egy időben réti boglárkákkal, vetési pipacsokkal, mezei szarkalábakkal, mocsári nőszirmokkal és kakukkfűpárnákkal, amelyek változatos színekbe öltöztetik a tájat.

A legritkább itt élő faj a korcs nőszirom, amelyet országos szinten is alig lehet megtalálni. Ezért ennek a gyönyörű virágnak a szolnoki jelenléte mindenképpen figyelemre méltó és becsülendő. A korcs nőszirom vagy fátyolos nőszirom virága halványlila, liláskék, ibolyás erezetű, középen sárga sávval. Május–júniusban virágzik. Láp- és mocsárréteken, enyhén szikes réteken fordul elő. Magyarországon többek közt a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén, és – mint tudjuk – a Szandai réten is él.

A réti iszalag mészkedvelő, ártéri réteken, lápréteken, kaszálóréteken, legelőkön, szikes réteken, hegyi réteken, cserjésekben, száraz tölgyesekben, szikes erdőtisztásokon, erdőszéleken, löszgyepekben találkozhatunk vele.

A réti boglárka a három, Magyarország egész területén elterjedt boglárkafaj egyike. A nedves és hegyi réteken, kaszálókon, legelőkön, utak szélein, esetenként sziklákon és kőszirteken nő. A növény májustól júliusig, részben egészen novemberig virágzik. Ragyogó aranysárga virágai május közepén uralkodnak a nedves réteken. Méreganyagának köszönheti, hogy friss virágát a legelő jószág elkerüli.

A vetési pipacs népies nevei: pipacsmák, büdös mák, czúczik, lúdmák, pitypalatyvirág, veresmák, vadmák. A pipacsnak négy lángvörös sziromlevele van, a tövén fekete folttal. Termése fordított tojás alakú, kopasz, többrekeszű, lyukakkal nyíló tok, amit népiesen „borstartónak” neveznek. Szántók szélén, tarlókon, parlagokon közönséges gyom. Utak szélén, parlagokon, gyomtársulásokban nő. A 20. század közepén még a gabonák egyik alapvető gyomnövénye volt, azóta a vegyszeres gyomirtás jobbára kiszorította a vetésekből.

A mezei szarkaláb vagy vetési szarkaláb Európában és Nyugat-Ázsiában honos, szántóföldeken, útszéleken élő, mérgező gyomnövény. Májustól szeptemberig virágzik. Laza, szétterjedő fürtöt alkotó virágai lilák, sötétkékek, néha lilásvörösek, ritkán rózsaszínűek. útszéleken, művelt területeken, parlagokon, vasúti töltéseken található meg.

A sárga nőszirom vizek partján, mocsarakban, liget- és láperdőkben, vízzel borított vagy időszakonként elárasztott, tápanyagban gazdag, mérsékelten savanyú talajokon nő. A virágzási ideje május–június között van.

A kakukkfű fűszeres illatú évelő faj. Népies nevei: balzsamfű, démutka, kakucskafű, kerti kakukkfű, mezei kakukkfű, timián, tömjénfű, töményfű vagy vadcsombor. A párnás kakukkfű Magyarországon főleg a mészkőhegységekben és a szárazabb, füves réteken nő, de a kertekben termesztett kerti kakukkfű is könnyen elvadulhat. Jellegzetes illatát követve a réteken, erdők szélén könnyen megtalálhatjuk. Kicsiny, halvány lilás rózsaszín virágai nyáron nyílnak rövid fürtökben, tömött örvökben.

A Szandai rét értéke e növények dicsősége. Megóvásukhoz nem kell mást tenni, mint a kaszálás idejét pontosan betartani. A Szandai rét környezeti nevelés színteréül is szolgálhat óvódások, iskolások számára.

 

MEGNEVEZÉS

Szandai rét

KATEGÓRIA

Természeti

KAPCSOLAT

Cím: Szandai rét

TUDTAD?

A Szandai rét területe a Tisza ártere volt, tengerszint feletti magassága: 85 m, öntéstalaja van. A település maga kb. 10 m-rel magasabban fekszik, néhol homokkal fedett részekkel.

ISMERD MEG TOVÁBBI ÉRTÉKEINKET: