Az országban egyedülálló szakmai tartalommal és múltidézővel felvértezett Milléri Vízügyi Múzeum „első nekifutásra” a rendszerváltásig tízegynéhány évig állt nyitva a nagyközönség előtt. Az 1976. május 14-én átadott tárlatházban felbecsülhetetlenül értékes dokumentumok, oklevelek, térképek és vázlatok idézték fel a letűnt korok technikai vívmányait. A nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje körül aztán valaki bezárta az épületet, a kulcsokat pedig elvitte. A majd fél évszázadig Magyarországon csupán illegálisan tartózkodó szovjet katonai csapatok kivonulása után még vagy tíz évig porosodtak a műtárgyak, penészedtek a dokumentumok, restaurálásukhoz pedig csak 1998-ban fogtak hozzá az esztergomi Vízügyi Múzeum szakemberei. Az egyik legrégebbi és talán legértékesebb iromány egyébiránt a garamszentbenedeki apátság alapítólevele, melyben az 1075-ös esztendőben megemlíti a Millért (Zounok que vocat Meler dedi … ).

A szivattyútelepnek nevet adó Millér vízfolyás a szabályozások előtt a Közép-Tisza jellegzetes és jelentősnek számító patakja volt, amely a Kárpátokból származó tiszai és a Mátrából származó tarnai árvizeket vezette a Tiszába. Amikor 1857-ben a Debrecen–Szolnok vasútvonal keresztezte medrét, a Millér alsó szakaszát új nyomvonalon ásták ki. A Tisza-völgy 1800-as évek közepén megkezdett ármentesítése során a töltésekkel szinte egy időben, a nagyobb, állandó vízfolyások torkolatainál zsilipek épültek. A Millér zsilipje 1862-ben épült, ez a Tisza-völgy legrégebbi műtárgya.

A múzeum nem csupán a belső épületben kiállított dokumentumokból, páratlan képes illusztrációkból – 1945-től ’88-ig ölelik fel a Millér életét –, illetve halászati, valamint kubikos eszközök felsorakoztatásából áll. A gépházban három jó állapotban lévő, 1895-ben Röck István gyárában épített gőzkazánt találunk, mely mind a mai napig működőképes. A külső udvaron korabeli úszóművek, szivattyúk, különféle vízátemelők visznek bennünket vissza a múltévezred-béli századelőre, amikor még szabályozatlan volt a Tisza. A háború természetesen a Jászkisér–Pély határáig húzódó Millért sem kímélte, a bombázások ezen a területen is hatalmas károkat okoztak, a gépek java része tönkrement. A muszáj azonban ’45 után szinte azonnal újraindította a vízügyi munkákat.

A múzeumnak inkább az a tíz év okozott hatalmas kárt, míg pénz és gazda hiányában a penész és a rozsda lett úrrá a környéken. A Kötivízig kezelésében álló Vízügyi Milléri Múzeum felújítását az ezredfordulón az Alkatex Kft. karolta fel. A cég akkor egy alapítványt hozott létre, mely a Kötivízig segítségével a múzeumi alapból 800 ezer forint pályázati támogatást nyert a kincsek megmentésére. Persze már akkor látszott, hogy az említett támogatás nem lesz elég a teljes felújításra, hiszen már akkor 4–5 millió forint szükségeltetett volna a rekonstrukcióra.

A hányattatott sorsú múzeumot nemrégen felújították. S miután a szétbontott esztergomi Vízügyi Múzeum kiállított eszközeinek egy részét a szolnokiba szállították, immáron e gazdagabb gyűjteménnyel együtt várja 2020-tól a nagyközönséget a Milléri Vízügyi Múzeum.