Szolnoknak jó ideje ismert színfoltja a szablyavívó-iskola. A ma már külföldön is elterjedt, kiemelt magyar nemzeti értéknek számító sportágnak nem véletlenül Szolnok az egyik fellegvára. Történelmi előzményei vannak, amint azt a régi magyar vívást új életre keltő Máday Norberttől megtudtuk. Aki egyébiránt Békési Istvánnal, a szolnoki iskola vezetőjével együtt a Szolnoki Értéktárba javasolta a Magyar Szablyavívást és a Borsody-féle vívórendszert.
Borsody László a magyar vívás kimagasló katonavívó-mestere volt a XX. században. Tizennyolc olimpiai és világbajnokot, tizenöt Európa-bajnokot, nyolc katonatiszti Európa-bajnokot, százhárom magyar bajnokot nevelt. Csupán Szolnokhoz kapcsolódóan is hosszú sikerlista fűződik a nevéhez. Az első világháború utáni itteni vívóéletet Glykais Gyula kétszeres olimpiai bajnok, a Szolnoki Vívó Club kardvívója mellett olyan nevek fémjelezték, mint G. Kiss Gyula, Platényi Mihály, Tihanyi Mihály, Szentistvány József. Mind az ő iskolájából jött vívómesterekként szereztek hírt a magyar kardnak. Ezek a sportemberek Borsodynál tanultak a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómester-képző Intézetben. A Borsody-tanítvány, G. Kiss Gyula fedezte fel a második világháború után a későbbi olimpiai bajnok B. Nagy Pált is, így kijelenthető, hogy Borsody László szellemét tanítványai is továbbadták.
Borsody László maga honvéd őrnagy, vívómester volt, aki 1878-ban született a közeli Tápió vidékén, Farmoson. Gyermekkorában öreg ’48-as honvédektől tanulta a hazaszeretetet. Kezdettől fogva kitűnt a vívás iránti nem mindennapi tehetsége, de olyan szegény volt, hogy esélye sem volt arra, hogy katonatiszti iskolába mehessen. Csupán altiszti rangig jutott, míg a vívóteljesítményére felfigyelő uralkodó, Ferenc József külön paranccsal tiszti rangra nem emelte. 1925-ig a Ludovika Akadémián szolgált, majd 1936-ig a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómester-képző Intézet fővívómestereként emelte a magyar kardvívást nemzetközileg elismert magaslatra.
Máday Norbert szerint a magyar szablyát a sportpáston az 1890-es években halálra ítélték, amikor Italo Santelli és tanítványai, köztük a kardvívás új szabálykönyvét író Nagy Béla bevezették nálunk azt, hogy csak olasz típusú kardokkal, sisakokkal, kesztyűkkel lehetett pástra lépni. Akkor az összes magyar vívómestert elküldték a sportegyesületektől. A magyar szablyavívást csak a katonai oktatásban vitték tovább Borsodyék, de 1945 után hivatalosan ott is megszűnt, csak búvópatakként élt tovább.
És miben különbözik a magyar kardvívás a nemzetközitől? A magyar szablya pengéje három centivel szélesebb, mint a most használt sportpengék, ami teljesen más fegyverkezelést kíván. A háborúig létező párbajokat például többnyire ilyen fegyverekkel vívták. A vívószövetségnek volt egy közgyűlése a hatvanas években, amikor felvetették, hogy ezeket a lendített vágásokat sportvívóknak ne oktassák, mert felesleges, úgysem használják.
A Borsody-rendszer bekerült a Magyar Értéktárba, így idővel akár hungarikummá is válhat.
TUDTAD?
A szablya ívelt pengéjű, inkább vágásra, mint szúrásra való hideg fegyver. E fegyver első megjelenése népünknél a népvándorlás korában történt amely valószínűleg Dél-Oroszországban a török népek szomszédságából vettek át. A honfoglaláskor a Kárpát-medencébe már ezzel a szablyával vonultak be, ekkor azonban az íj volt a fő fegyver, a szablyának csak kiegészítő szerep jutott, hiszen leginkább csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak.
ISMERD MEG TOVÁBBI ÉRTÉKEINKET:
